ez-az

Benedekffy Katalin Svájcban

A Kárpátokból az Alpokig
(Hagyományőrzés másképpen)

Minden évforduló összetorlódott!  Kodály születésének 125. évfordulója, a székely szabadság napja (március 10.)  és a 1848-as  magyar forradalom évfordulója. Mindezek az emlékünnepeket jó okot szolgálatattak ahhoz, hogy a Svájcban és Németországban élő magyarok újszerű módon emlékezzenek meg gyökereikről, szüleik hagyományairól.

Mindehhez jó alapul szolgált az a személyes ismeretség, ami összefűzte Szántó Molnár Tecát,  a Svájci  Magyarház alapítvány szervezőjét és Benedekffy  Katalin operaénekesnőt, a udvarhelyszéki  Nagygalambfalva szülöttjét. Ugyanis a Svájcban és Németországban élő magyarságukat ápoló emberek  már jól ismerték a tv-csatornákon ill egyéb művészetközvetítő eszközökön keresztül honfitársuk Benedekffy Katalin művészetét, pályáját. Az azonban csak később derült ki, hogy a művésznő nemcsak a színpadi deszkákon és pódiumokon osztja meg személyes varázsát az érdeklődőkkel, hanem Budapesten rendszeresen vezet egy olyan foglalkozást, ahol gyerekek és felnőttek önmegvalósító módon, csoportosan  ismerkednek a népi dalokkal, táncokkal.

Ezekről a foglalkozásokról, amely egy „Egy csipetnyi Erdély” címet kapta, részletes információ található a Facebook közösségi oldalon, valamint a You Tube video megosztó oldalon.

A külhoni magyarok így  elhatározták, hogy felhasználva a személyes ismeretséget  felkérik a  művésznőt, hogy a helyszínen,  lakóhelyükön is mutassa be közösségépítő foglalkozását,  s ezzel teremthetnének új formát a közösségi megemlékezésnek.

A kezdeményezés megvalósítása hosszabb előkészítést igényelt. Külön köszönetet érdemel a Magyarország svájci konzulátusa, aki a kezdettől a megvalósításig segítette a rendezvénysorozatot, valamint a Nemzetpolitikai államtitkárság Körösi Csoma Sándor Programja, amely hathatós segítséget nyújtott a szervezésben és a lebonyolításban.

Benedekffy Katalin művésznő öt foglalkozást tartott külhoni magyaroknak  az Alpok tájain, Genf-ben, Zürich-ben, Bern-ben, Ulm-ban és Stuttgart-ban. Mindenhol nagy elégedettség fogadta a foglalkozásokat. Volt ahol szülök és gyerekek együtt vettek részt a dal- és tánctanulásban, volt ahol a művésznő csak a gyerekeket vonta bűvkörébe.  Általában az egy-másfélórásra tervezett foglalkozások még két óra elteltével sem akartak véget érni.

Élményeiről, benyomásairól kérdeztük a művésznőt:

T.A: Hogyan fogadta egyáltalán a felkérést, amikor kiderült, hogy a „ Egy csipetnyi Erdély” foglalkozást hívják meg külföldre és nem a szokásos ária és dalestjét! Hiszen eddig külföldön inkább dalművészetével aratott sikereket.

B.K.: Már a felkérés is másmilyen volt mint az eddig szokásos meghívások, hiszen ismerősök, barátok hívtak Svájcba, aki barátaiktól hallottak a hagyományőrző , önmegvalósító, személyes részvételt igénylő foglalkozásaimról. Ennek korábbra nyúló előzményei vannak, amikor egy színjátszást oktató  csoportot vezettem. Jól esett, hogy már külföldön is értesültek erről  tevékenységemről. Miután ezek a foglalkozások igazán a szívemhez nőttek örömmel osztottam meg külföldi barátaimmal is.

T.A: Hogyan fogadták ezt a teljesen ismeretlen formájú megemlékezést a külhoni magyarok?

Nagyon jó volt az előkészítő munka, nagyon sokan tudtak a  rendezvényről, s szinte minden  helyen, mind az öt városban az előre lefoglalt helyszínt bővíteni kellett. Genfben például egy templom kulturális helységében tartottuk a foglalkozást, ahova alig fért be 30-50 ember, aprók nagyok együtt. Vigyázni kellett arra is, hogy mivel ez a tevékenység mindenki személyes részvételével történik, ne „vesszen” el egyetlen résztvevő sem. Közösen tanultuk meg a dalokat, regéket és táncokat, és aztán közösen is adtuk elő. Az előadás végére a gyereke arcán boldogságot láttam, ami a legszebb fizetség volt a munkámért.

T.A.: Mi volt a tapasztalata, mennyire fontos volt ezeknek az embereknek a magyar szó, a magyar (erdélyi) dal?

B.K: Erről csak meghatódva tudok szólni. Ezek az emberek egy más kultúrájú, nyelvű közegben élnek és érvényesülnek. Ugy tapasztaltam, hogy kiválóan megállják a helyüket, az adott közeg megbecsüli őket.  Mindezek mellett számukra annyira fontos a származás, a saját illetve szüleik kultúrája, hogy időt és pénzt szánnak arra, hogy ápolják hagyományaikat, történelmüket. Igazán semmi érdek, vagy haszon nem játszik ebben közre. Olyan szeretettel és érdeklődéssel fogadtak, amire igazából alig számítottam, s csak próbáltam a foglalkozás minél hangulatos megvalósításával ezt meghálálni.

T.A: Végül Ön is szülőhazája határain túl él. Mi a véleménye a svájci ill. a németországi magyarok szervezettségéről?

B.K: Az én kis találmányom a „Egy csipetnyi Erdély” foglalkozás is valahol a mind távolabbi kötelékek erősítéséről szól. Fellengzősen azt mondhatnám, hogy egy kis ima  az otthoni tájakért. Nos, a meglátogatott országokban erős, jól szervezett magyar közösségekkel találkozhattam, ahol egy-egy személy áldozatos szervező munkája jól megmutatkozik az helyi magyar életben. Itt különösen szeretném megköszönni  Szántó-Molnár Tecának, barátnőmnek, a a Magyarház Alapítvány vezetőjének a kezdeményezést és a kitartó munkáját, ami nélkül ez a rendezvénysorozat nem jöhetett volna létre. Bízom abban, hogy ez a siker lehetővé teszi, hogy – akár a Körös Csoma Sándor Program keretében- máshová is elvihessem, a magyar dal, a magyar tánc közösségteremtő erejét.

 

Beszámolók: 
Molnár Melinda cikke Székelyhon.ru oldalán

Az esemény plakátja Svájcban

Rengei Boglárka – Élő Székelyföld

 

MTV1 – riport a foglalkozásról

 

 

 

Egy csipet Erdély Svájcban

Címkék: , ,

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!